Asztaliteniszlabda adogatógép

Asztaliteniszlabda adogatógép – a siker kulcsa

Talán nincs egyetlen olyan asztalitenisz versenyző se, aki ne használt volna felkészülése során  asztaliteniszlabda adogatógépet. Egy a játékos tudásának megfelelő szintű asztaliteniszlabda adogatógép nagyszerű segítséget jelenthet a versenyzők, és az edzők számára is a felkészülésben, hiszen egy professzionális asztaliteniszlabda adogatógép megkönnyíti az ütések, ütéskombinációk begyakorlását, valamint az asztaliteniszben is meghatározó lábmunka készség szintre fejlesztését, ráadásul mindezt megtehetik akár edzőpartner nélkül is.

Az AMICUS asztaliteniszlabda adogatógép – kompakt ám professzionális adogatógép

Az általunk fejlesztett, illetve gyártásban lévő AMICUS Mobile asztaliteniszlabda adogatógép család három tudásszintű robotból áll. Mindegyik típusa kompakt kivitelezésű, rendkívül könnyű, ennek ellenére nagy tudású, számtalan lehetőséget magában rejtő mégis könnyen kezelhető adogatógép. Az AMICUS adogatógép kompakt tulajdonságát kihasználva, a játékos vagy az edző, bárhová magával viheti és saját magának, illetve tanítványainak adogatógépes edzéseket tarthat.

Asztaliteniszlabda adogatógép – számtalan beállítási lehetőség

Az általunk gyártott AMICUS asztaliteniszlabda adogatógép család valamennyi tagja mechanikai felépítésében közel azonos, de modul rendszerű elektronikájában és szoftvereikben eltérőek. Az AMICUS asztaliteniszlabda adogatógépek ezen tulajdonsága lehetőséget ad arra, hogy a korábban megvásárolt kisebb tudású modelleket a későbbiekben, viszonylag kisebb ráfizetéssel nagyobb tudásúvá lehessen átalakítani.

A világújdonságnak számító három kilövő korongból álló kilövőszerkezetnek köszönhetően a kilövő motorok egyenkénti vezérlésével, bármilyen pörgéssel, akár oldalpörgéssel is képes a labdákat adogatni.

Az AMICUS asztalitenisz labdaadogatógépek szabadalmazott labdahelyező szerkezettel, és három kilövő korongos labdakilövő egységgel és speciális, kopásálló bevonatos kilövő korongokkal rendelkeznek. Ezek segítségével biztosított a szinte bármilyen helyezésű, ívű, pörgésű valamint erősségű labdák adogatása bármilyen kombinációban. A robotokon az alp típus kivételével beállítható komplett szervás labdamenet, véletlenszerű és programozható helyezéssel is. A csúcsmodellben akár 10 labdamenetből álló sorozat is beállítható és tárolható. Ha az így beállított labdamentek szervásak, akkor a sorozat lejátszása olyan, mintha egy komplett meccset szimulálnánk.

Amit még érdemes tudni az asztaliteniszlabda adogatógépről

Az általunk gyártott valamennyi AMICUS asztaliteniszlabda adogatógép kilövő korongjai erős, tartós anyagból készülnek, melyek speciális kopásgátló bevonattal vannak ellátva, ennek köszönhetően élettartamuk sokkal hosszabb lesz. Mindezek mellett kompakt, célirányos mechanikával, valamint a gépre ráépített – egy mozdulattal kihajtható – labdagyűjtő hálóval rendelkeznek. A robotok programozását, beállításának minden lépését, egyszerűen a játékos térfeléről tehetjük meg a játékos térfelére helyezett vezérlődoboz segítségével. Innen akár a  pörgést, sebességet, kilövési ívet, valamint a labda helyezést is tudjuk álltani anélkül, hogy akármiért is oda kelljen menni az adogatógéphez.

A megfelelő tudásszintű asztaliteniszlabda adogatógép kiválasztására érdemes szakember segítéségét igénybe vennünk, illetve edzőnk tanácsait megfogadni, valamint célszerű kipróbálni is a megvásárolni kívánt adogatógépet.